„Az utolsó közülünk”

A tömegember dicstelen felemelkedése és bukása

A legősibb mítoszoktól kezdve, hagyományokon, vallásokon és kultuszokon át, a modern tömegkultúráig mindenütt megtaláljuk a világvége eljövetelével kapcsolatos elképzeléseket.

Jelenkorunk modern materialista techno-civilizációjának köszönhetően az emberiség végső kipusztulásának víziója a hírek szerint egyre közelebb áll a realitáshoz. A Nyugaton életre hívott modernitás szinte a végtelenre duzzasztotta megsemmisülés elméleti lehetőségeinek tárházát: atomháborúk, járványok, túlnépesedés, klímakatasztrófa, geofizikai hadviselés, bioterrorizmus, faji és etnikai zavargások, őrült diktátorok, legitim felhatalmazással nem rendelkező ellenőrizhetetlen bizottságok, világszervezetek önkényuralma, kivételes tudás és technológia birtokába jutott szakemberek, az AI megszállottjai, transzhumanista őrültek egyre növekvő, hajóágyúként elszabaduló hatalma.

A modern tudatipar legalább száz éve kondicionálja belénk a különböző lehetséges apokalipsziseket. Az öntudatra ébredő gyilkos robotokat, az űrből érkező agresszív idegen fajokat, százmilliókat kiirtó, megállíthatatlan szupervírusokat és baktériumokat, kontinenseket eltörlő szökőárakat, földrengéseket, és persze minket - a túlburjánzott emberiséget.

A popkultúrában leszállított agymosó, programozó alkotásokban az emberiség, mint a planétára (és persze az elitre) veszélyes parazita és hordalékanyag, leginkább csak mennyiségi szempontból veszélyes. A modernitás hajnalán az elitnek még szüksége volt a mesterségesen felszaporított tömegekre stratégiai céljai elérése érdekében, de ezzel párhuzamosan gondoskodott arról, hogy ennek a tömegnek a szellemi színvonala a lehető legsilányabb legyen.

Tökéletes munkát végeztek.

Le Bon és Ortega óta tudjuk, hogy a modernitás végterméke a tömegember nem mennyiségi, hanem minőségi kategória, illetve benne a minőség hiányának totális, radikális jelenléte.

Ezen szerzők (és mások is) már száz éve a tömegember uralomra jutásában látták a végidők egyik biztos jelét, de valószínűleg az ő zsenijük és fantáziájuk is kevés lenne a mai állapotok elképzelésére: a száz évvel ezelőtti tömegembert is sokszorosan alulmúlja a jelenkori utóda.

A pokol márpedig feneketlen.

Az elmúlt évszázad nagy emberkísérletében a világ Nyugati felén kitenyésztették a nyálcsorgató amerikanizált konzumidiótát, a Keleti felén pedig igyekeztek a sötét proletártudatú „szovjet ember” típusát megalkotni. Mindkét torzszülöttnek ugyanaz a lényege: az emberből teljesen kiölni mindent, ami emberré teszi; végleg elvágni a transzcendenciától, minden magasabbrendű törekvéstől, elfordítani az örökérvényű igazságoktól és állati vegetációba taszítani. A transzhumanista agenda kézi vezérelt kiborg-gólemének rémképe pedig már ezen is túlmutat.

Ez annyira jól sikerült, hogy tulajdonképpen az elitnek nincs is nagyon szüksége komolyabb erőfeszítésre a tömegek erőszakosabb irányítására, mert a saját szellemi sötétségük béklyójánál tökéletesebb rablánc nem létezik. A hegeli dialektika jól bevált módszerével és a tömegdemokráciának nevezett szörnyszülöttel, ezzel a permanens polgárháborúval kiválóan sakkban tartják egymást a csorda tagjai. Ettől eltekintve az elit már csak perverzióból sem fog ennyivel megelégedni.  A küszöbön álló digitális technikák adta abszolút irányítás lehetőségé kéjes örömmel tölti el a kontrollmániás pszichopatákat.

A szovjetizált Európát és Ázsiát a haláltáborok, éhezés, ideológiai elnyomás, folyamatos terror, átnevelés és agymosás pusztította, míg Nyugaton a jólét, az unalom, az ösztönök felszámolása, elpuhulás, az amerikai lázálmot lávaként maga alá temető kultúrmarxista ideológiai expanzió erodálta. Egy mérgekkel telepumpált, gyógyszerfüggő, túlsúlyos, kényelemmel és megvonással, oktatással a végletekig hülyített, elidegenedett és identitászavaros zombicivilizáció vált az egykori pionírok Amerikájából.

Ez a szabadkőműves mintaállam, a nyugatias modernitás prototípusa, az elit fészke, az anticivilizáció és antikultúra fellegvára, a világra öntött mérgek boszorkánykonyhája.

Az első bekezdésben felsorolt világvége lehetőségekből valahogy igazán velőtrázóan egyik sem következik be soha.

Soha nem éri el a Földet a hetente beígért mindent elpusztító giga aszteroida. A százmilliók halálát vizionáló világjárványt média és „intézkedések” nélkül észre sem vesszük. A SkyNet helyett van egy ChatGPT nevű robot woke-hülyegyerekünk. Az őrült diktátorok leginkább huszadrangú amatőr színészek, és a Bin Ladenek is többnyire csak a CNN-en és a fejünkben léteznek. Klímakatasztrófa pedig akkor fog bekövetkezni, ha tényleg elérjük a zéró CO2 kibocsájtást, mert akkor biztos, hogy ki fogunk halni.

Természetesen nincs szó elbagatellizálásról; voltak már durva szökőárak, dobtak már le atombombát és voltak milliók életét követelő háborúk. De valahogy a belénk kondicionált világvégékből éppen csak annyit kapunk, hogy eléggé féljünk, tartsunk tőle, tehát engedelmesedjünk. De nem lehet mindent az uralkodó osztályok beteges vágyaira fogni. Alapvetően kell hozzá egy torz alkat, egyfajta igénytelenség, kábultság, és tudati zavarodottság, hogy az ember a különféle deviáns kicsapongásokra, a nyilvánvaló pusztító eszmékre és mindenféle aljasságra nyitott legyen.

Egy masszív réteg pedig pontosan ilyen.

Itt lépnek szimbiózisba a háttérerők sötét törekvései a lealjasult tömegek tudatalattijából felörvénylő pokoli ösztönvilággal.

Ez az, ami nagyon is valóságos: mégpedig az, hogy a tömegek korát éljük. A lealjasult hitványság korát. Az erőszak, a perverzió, a szellemi csőcselék latrinamélységű igénytelensége a meghatározó életvezetés. Az átlag alattiság alulmúlását is már régen elhagytuk. A végidők igazi katalizátorai a megtébolyult tömegek. Ezek mindent elárasztanak, mindent megfojtanak, gyűlölnek és elpusztítanak, ami az ember Isteni eredetére utal. Mindent megvetnek, kiátkoznak, hisztérikusan, őrjöngve felemésztenek, aminek köze van a jóhoz, a széphez, a Rendhez. Porrá zúzzák az ősi kultúrák minden vívmányát: jogot, hierarchiát, vallást, művészetet, államot és a saját pusztulásuk árán is csak pusztítani akarnak.