Interjú a vámpírral

Az illúziók világa, ahol a játékban mindenki benne van.

A média dolga az, hogy manipuláljon. A tájékoztatás mint a média feladata, egy olyan modern mítosz, amiben manapság hinni messzemenőkig több, mint naivitás.

A tényleges befolyásolásra képes médiumok soha nem voltak függetlenek és nem is lehetnek azok. A mai ember már a mátrix mátrixában él, és a globális, mindenre kiterjedő, valós időben működtetett digitalizált médiával olyan tetszőleges valóságok teremthetők számára, amilyet a média tulajdonosai és operátorai nem szégyellnek.

A befolyásolás általi irányítás mindig is a hatalom eszköze volt. Ez a tény nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a hatalomnak látható hatalomnak kell lennie. Ha a hatalomról van szó, az ember természetszerűleg hierarchiában gondolkodik, respektíve az állam hatalmában.

A diktatúrákban az emberek tisztában vannak azzal, hogy mint minden mást, a médiát is a diktatúrát működtető csoport irányítja, így a hozzáállását eszerint alakítja ki. Ha a hozzáállás pozitív és valamilyen szinten elfogadó, akkor is tudja, hogy valószínűleg rengeteg dolgot elhallgatnak előle, és valószínűleg rengeteget hazudnak mind a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozólag is. A teljes elutasítás mellett állók sem lehetnek biztosak a dolgukban, mert a hatalom e fajtájának is pont az a lényege, hogy az átlagember nem képes ellenőrizni azt. A megoldás a kiismerés és az immunizáció lehet.

Más a helyzet a demokráciákban. A „szabad” sajtónak elvileg lehetősége van arra, hogy a kormány működését és az állami intézményeket ellenőrizze, és feladata is – szokták mondani. Ez biztosítja az átláthatóságot és a választópolgárok tájékozódását, az állam pedig ellenőrzi, hogy a média törvényes keretek között működik-e, és betartatja vele a jogszabályokat – így mindenki boldog.

Azonban mértékadó sajtót sem az olvasók, sem a valódi civil szervezetek nem tudnak fenntartani, így a nem kormányhoz kötődő médiumokat általában oligarchák működtetik, de a finanszírozás sokrétű lehet, de alulról szerveződő nem. Az államnak és a sajtónak vannak sokkal mélyebb összefonódásai, természetesen beleértve az ellenzéki médiát is.

Az emberek többsége abban a hitben él, hogy ha megjelenhet ellenvélemény – általában a kormánnyal szemben -, akkor egy szabad országban él, az biztos igaz, mert ellentmond vagy kritizálja a kormány narratíváját, és a sokmillió dollárból, forintból stb, működtetett sajtó az ő érdekeit képviseli, mindezt ingyen és bérmentve. Az érzés megnyugtató lehet, hogy adott esetben van akihez forduljon az igazságtalansággal, az elnyomó hatalommal szemben, és van rá lehetősége, hogy nyilvánosságot kapjon.

Viszont a diktatúra egy sokkal kifinomultabb formája az, amikor az átlagember megkapja a kritika és a felelősségre vonás illúzióját az úgynevezett „független-objektív” sajtóorgánumoktól. A látszat kedvéért akár menesztésekkel is járhatnak a nagy „leleplezések”, a pro-kontra vélemények zsoldosai pedig különböző felületeken „parázs” vitákat folytatnak, körbe vádolják egymást ugyanazokkal a dolgokkal, miközben a lényeget szigorúan megkerülik. Ez nemcsak az ő hibájuk. Az átlagember ugyanúgy nem akarja elveszteni az illúziót, mint a médiamunkások, mert az igazság felfedi, hogy itt bizony mindenki kollaboráns.

Manapság megsűrűsödtek azok az esetek, amikor a „független” médiumok olyan információk birtokába jutnak, amiket csakis kizárólag más, idegen titkosszolgálatoktól szerezhettek. (Ilyen a kegyelmi-botrány, a Pegasus-ügy, az orosz hackertámadás stb.) Ez a tény nem meglepő, mert több magyarországi vulgár-szennymédiát is idegen államok vagy államok feletti szervezetek finanszíroznak. Persze ez a többségnek nem tűnik fel, mert az illúzió elvesztése fájdalommal járna, vagy egyenesen nem bánja, mert az „ellenpólus” az ő álláspontját, életvitelét, világnézetét tükrözi, amivel úgy van, hogy ez a világ természetes állapota, így még kívánatos is ezen szemlélet totális érvényre juttatása. Egyébként meg elmegyengeségre vall azt gondolni, hogy egy idegen állam azért költ rám pénzt, mert nagyon szeretné, hogy én minél tájékozottabb legyek.

Az idegen titkosszolgálatok befolyása alatt álló magyarországi médiumok estének a továbbgondolása felveti azt, hogy ha a cél a regnáló kormány megbuktatása, akkor miért nem buktatják meg?

Korunkban minden kormánynak és az azt alkotó egyéneknek vannak olyan tettei, amik bőven kimerítik a köztörvényes bűnözés, a visszaélés, a hazaárulás, a maffia-szerű működés, és akár a népirtás vádját. Nem beszélve arról, hogy a politikusok többsége olyan személy, aki jellemgyenge, korrumpálható, gátlástalan stb, így karrierje során olyan mennyiségű és jellegű információ gyűlik róluk össze, hogy bármikor zsarolhatók, megbuktathatók, eltávolíthatók, akár egész kormányok.

Ha a globális trendeket vizsgáljuk, akkor a magyar kormány mindenben tökéletesen teljesít, és a „szabadságharcos” attitűd lényege kimerül abban, hogy ma evvel lehet politikát csinálni és hatalmon maradni Magyarországon. A messiás-jelenség viszont már előrevetíti a hatalom átmentésének szándékát, mert a gátlástalan szétrablás és elherdálás, az önkény és a hatalmi arrogancia kezdi felülírni a szabadságharcos retorikát, aminek a mélyén valójában sunyiság és megalkuvás, szimpla szélhámosság van.

Tehát a liberális szennymédiák nem fogják megbuktatni a kormányt, nekik az a dolguk, hogy az embereket lefoglalják harmad, negyed és ötöd-rangú kérdésekkel, amik általában nem léphetik túl a Maslow-piramis legalját, miközben a kormány szintén nem emel „kezet” az idegen titkosszolgálatok cselédjeként működő, teljesen törvénytelen módszerekkel operáló felforgatókkal szemben.

A szabadságra oly érzékeny balliberális média volt a kormány legnagyobb támasza a covid-terror idején. Minden fontos információt elhallgattak, és elhallgatnak mind a mai napig a jobboldalinak mondott sajtóval egyetemben, és nemcsak a járvány mibenlétéről, következményeiről. Permanens hadjáratot folytattak minden gondolkodó és cselekvő emberrel szemben, életek munkáját, kiváló szakembereket tettek tönkre, akik valóban emberi életeket akartak menteni. Milliókat vettek rá arra, hogy egy veszélyes és beláthatatlan következményekkel járó szert adassanak be magukba.

A kirekesztés ellen egyébként ádáz harcot vívó független-objektíveknek semmi problémájuk nem akadt az oltatlanok ellen való uszítással, az akkori plakátkampányokkal, és általában a járvány pszichózis fenntartását kíméletlenül gyakorolták a kormánymédiával karöltve.

A liberálisnak mondott média előszeretettel mutatja be az oroszokat és a kínaiakat a pokol seregeiként, de arról nem beszélnek, hogy Magyarországon és Nyugaton is ugyanaz a digitális megfigyelőállam kiépülése zajlik, mint a „vörös” Keleten, hallgatásukkal pedig nagyban hozzájárulnak ennek a zavartalan megvalósításához.  

A szabadságunk koporsószegit, úgymint a digitális jegybankpénzt, a biometrikus azonosító rendszereket, az univerzális alapjövedelmet, a 15 perces városokat stb, mind kívánatosnak és elkerülhetetlennek mutatják be, a veszélyeit elbagatellizálják, a kritikusait lejáratják.

Mire megyünk azzal, ha a kormány propaganda helyett olyan egészségügyre költ, aminek alapjait a covidizmussal fektették le?  

Nehéz elhinni, hogy ezeknek a médiumoknak bármi valós gondja lehet azzal, hogy pár család kezében van az ország, mikor ők olyanok kezéből esznek, akik már privatizálták szinte az egész világot.

A propagandaminiszterrel készített interjú iskolapéldája ennek az elhárításnak, mivel az égvilágon semmi fontos nem hangzott el.

Ez az illúziók világa, ahol a játékban mindenki benne van, a következmények viszont nagyon is valóságosak.