Az „átláthatósági” törvényjavaslat kapcsán ismét forrnak az indulatok a magyar közéletben. A kormány a szuverenitás hatékonyabb megóvásának érdekében kívánja törvényerővel szabályozni a hazai sajtóorgánumok külföldi finanszírozásának hátterét, mivel az ilyen „adományokból” működő médiatermékek akár döntő befolyásolással is lehetnek a magyar belpolitikai életre. Mindenki tisztában van vele, hogy ez végső soron az úgynevezett „ellenzéki” – vagy, ahogy magukat pofátlan cinizmussal nevezik –, független-objektív sajtót érinti leginkább. Számunkra nyilvánvaló, hogy ezeknek a sajtó(vég)termékeknek semmi közük sincsen a magyarság történelmi, sors- és eredetközösségéhez, ezekben semmilyen szinten nem nyilvánul meg vagy visszhangzik az átlag, tisztességes magyar ember hangja, ehhez elég néhány cikket elolvasni. Ezek soha nem voltak mások, mint professzionális felforgató agymosodák, amikben az önálló gondolatok még homeopátiás adagokban sem lelhetők fel, viszont a modern világ emberének szellemi mélyrepülése lehetővé teszi azt a kényelmi helyzetet, hogy nem kell minden újságíró mellé egy tartótisztet odaállítani, ők világnézetileg már réges-régen olyan közegben szocializálódnak, ahol a defetizmus, a nihilizmus, az ateista materializmus, a hagyományok és valódi identitások mélységes megvetése dominál, a globális tébolyda minden torzszüleménye, az abszolút gyökértelenség a természetes és kívánatos állapot. Alapvetően ez még nem jelenti azt, hogy a gazda (műveleti központ) indoktrinációs irányelvei ne léteznének, de ettől szellemileg/intellektuálisan – nem mellékesen anyagi vonatkozásban - eltérni amúgy is képtelenek lennének.
Ezt leszámítva a magyar publikum egy jelentős hányadának az „ellenzéki” sajtó jelenti a hiteles forrást, mivel az “független” a kormánytól. (Igyekszünk bizonyítani, hogy ez nagyon nem így van.) Személy szerint nem egészen értem, hogy ha valami a kormányhoz konkrétan nem kötődik, az alap esetben miért lenne független? Nonszensz, hogy függeni csak a kormánytól lehetne, ráadásul ezek, még ha a magyar kormánytól effektíve nem is függenek, de külföldi kormányoktól nagyon is. A függetlenség másik pikantériája, hogy amikor egyes kutatók kimutatják a kormányok végzetes mértékű eladósodását a magánszektor felé, akkor a „független-objektív” sajtó nyálelválasztása azonnal beindul, és még a legrangosabb, kiváló pedigrével rendelkező tudósokat is összeesküvés-elmélet gyártással vádolja. Nem az lenne ésszerű és logikus, hogy a kormánykritikus sajtó leleplezze: a kormány mennyire nem szuverén és mennyire ki van szolgáltatva láthatatlan erők kényének-kedvének? A mesterséges polarizáció elvégzése érdekében az „ellenzéki” sajtó ugyan hozzá teszi, hogy a függés nem jó, a hitel rossz, de ezt kizárólag az aktuálisan megrendelt mumus irányába tételezi (Oroszország, Kína), az IMF hitellel, az izraeli befolyással, az Európai Unió törvénytelen működésével kapcsolatban nincs mondandója. A magyarországi balliberális sajtó a transzatlanti pénzimpérium lokális kifosztó gépezetét mindig legitimálja, védelmezi, és feltétel nélkül kiszolgálja. A kormány irányába tett kritikáik általánosan álkritikák, pusztán a legprimitívebb anyagi, illetve ideológiai (a progresszionizmus minden szinten való kizárólagossága) vonatkozásban jelennek meg. Magyarul: a kormány lop, antidemokratikus, és gátolja a haladást. Ahogy említettük, a magángazdaság birodalmi kifosztása nemhogy nem zavarja őket, de még a létezését is tagadják, így rendkívül álságos úgy tenniük, mintha ők a magyar emberek jólétéért aggódnának. A példának okáért a balliberális sajtó Kína irányába tett kritikái semmi egyebek, mint egy hosszú távú stratégia szándékos megtévesztő elemei, mivel az őket kitartók nemcsak kínai típusú rendszerben gondolkodnak, hanem már a gyakorlati kivitelezés is elkezdődött.
Mielőtt még az a vád érne, hogy a „jobboldalinak” nevezett fősodratú sajtó működését valami üdvös dolognak tartanánk, előre le kell szögezni, hogy ilyenről szó sincs. Viszont ezen a ponton szükséges általában a média szerepét tisztázni a modern (legkésőbb a nagy francia szabadkőműves forradalom utáni) világban. A balliberális médiumokkal kapcsolatban korábban már vázlatosan kifejtettük, hogy a szerepe mint társadalmi kontroll, teljesen téves, illetve az egyéni szabadságjogokért való kiállást talán még brutálisabb erővel fojtja el, mint a kormánymédia.
Jelen bejegyzés apropója az „átláthatósági” törvényjavaslat, ami véleményünk szerint csak a szokásos polarizációs tematika: a kormány szavazatmaximalizáló „szabadságharcos” blöffje, valamint az ellenzékinek mondott sajtó „valódi” ellenzékiségébe vetett hit illúziójának a megerősítése. A dolgok természetesen ezután is ugyanúgy fognak menni, mert a tézis- antitézis-szintézis hegeli történelemirányításáról a bábmesterek nem fognak lemondani, Le Bon óta pedig pontosan tudjuk, hogy a tömegnek nem kell más csak illúzió.
A modern deszakrális – tehát mesterséges – civilizáció egyik, ha nem a legfontosabb építőköve a tömegmédia. A tömegmédia olyan „isteni” tekintéllyel bír a modern ember számára, amit sem megmagyarázni, sem megindokolni nem tud, de nem is akar. G. K. Chesterton jegyzi, hogy „ha az ember megszűnik hinni Istenben, akkor nem semmiben fog hinni, hanem bármiben”. Ez olyannyira így van, hogy ha elfogulatlan rátekintéssel nézünk a világra, akkor láthatjuk: a mai emberrel tulajdonképpen bármit meg lehet tenni. A jelenkori ember már egy „tiszta” lap a tömegmédia indoktrinációs boszorkánykonyhájában, és ezt az infernális tudatipari komplexumot semmi nem gátolja meg abban, hogy a legelborultabb okkult, pszichológiai, tudatmódosító, elemkontroll stb. machinációkkal olyan gólemet alkosson magának a társdalomból, amit nem szégyell.
A tömegmédiát soha, de soha nem használták tájékoztatásra. (A tömegmédiához tartozik a kötelező iskolai oktatás is.) A tömegmédia a pszichológiai hadviselés azon formája, ami békeidőben is folyamatos. Megfordítva: ha pszichológiai hadviselésen a valóságérzékelés eltorzításának tudományát értjük, akkor ennek a legpusztítóbb fegyvere a tömegmédia, az emberiség többsége pedig háborúban áll. A modern ember a tömegmédiában „mozog, él, és van”. Egy mesterséges világ alapjait (samsaraban lévő samsarat) nem lehet létrehozni mindenre kiterjedő tudatipar nélkül – vagyis az Isteni teremtés sátáni torzképét.
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni Edward Bernays, a modern propaganda atyjának vallomását:
“A tömeg szervezett szokásainak és véleményének tudatos és intelligens manipulálása a demokratikus társadalom fontos eleme. Akik manipulálják a társadalom ezen láthatatlan mechanizmusát, láthatatlan kormányt alkotnak, amely hazánk igazi uralkodói hatalma. Irányítanak minket, elménket formálják, ízlésünket alakítják, ötleteinket sugalmazzák. Nagyrészt olyan férfiak, akikről még soha nem hallottunk."
Aki irányítja a médiát, az irányítja a valóságot. Legalábbis azt, amit valóságnak hiszünk. Ezt a lehető legkomolyabban kell venni, abban az értelemben, hogy a számunkra megrendezett álvalóságból indulnak ki a dolgok, de a valóságos valóságunkban csapódnak le. Nyilvánvaló, hogy tömegmédia nincsen technológia nélkül, és ezt a technológiát tagadhatatlanul olyan szintre fejlesztették, hogy a modern embernek tulajdonképpen – és kiterjesztett értelemben - már sem külső, sem belső magánélete nincsen. A tudatipar csakis úgy vehette át az ember felett a hatalmat, hogy azt megelőzően az ember már elhagyta saját tudati valóságát, vagyis az idők folyamán egyre kevésbé volt ura a saját tudatának.
A centrumtól (tudati egység) való folyamatos eltávolodás - amely a külvilágban a szakralitás eróziójaként, majd szinte teljes megsemmisüléseként jelenik meg – tette lehetővé a sötét antitradicionális erők illegitim térfoglalását az ember világában. Ilyen válságtünet a szakrális monarchiákat felváltó demokratizmusok, melyek a tudati széthullás és alászállás társadalmi-politikai vetületének szimbólumai. Mivel a demokrácia pszeudoprincípiumokra épül, ezért nincs és nem is lehet igazságos demokrácia. A differenciálatlan többség álminőség, és talán nem olyan nehéz belátni, hogy a tömegben nem az emberek egyénenkénti pozitív tulajdonságai adódnak össze, hanem a kíméletlen, vad és sötét ösztönvilág veszi át az uralmat, melyet a tömegmédia megfelelő ágensei láthatatlan hipnotizőrként kényük-kedvük szerint irányítanak. Ez nemcsak a forradalmakra, tüntetésekre, tömegsztrájkokra vagy a választási kampányokra igaz, hanem a napi politikára és a közéleti eseményekre is. (Bőven azokra is, amikről nem gondolnánk.)
A mesterséges politikai polarizáció ugyanúgy, ha nem jobban érvényesül az ideológiák feletti szférában is. Mielőtt azonban ezt tisztáznánk, rá kell világítani, hogy bár a bal-és jobboldaliság fogalmi ellentétpárja a francia forradalomból eredeztethető, ezt minden további nélkül tudjuk alkalmazni az egész emberiség történelmére visszamenőleg. Az ember metafizikai eredetének társadalmi-politikai vetülete a jobboldaliság; a valódi tradicionális értékeken alapuló jobboldaliság, mely egykor az ember transzcendens valóságának földi társadalmakban való reprezentációja volt. Minden ami ezzel ellentétes, tehát a szakrális rend (és már réges-rég a természeti valóság) elleni lázadás az, amit a baloldaliság képvisel. A jelenkori fősodratú jobboldal minden ízében totálisan baloldali „értékeket” jelenít meg, és pusztán egyetlen lépéssel van (látszólag) hátrébb azoktól a tendenciáktól, amit a mindenkori baloldal célul tűz ki. Miért van ez így? Azért, mert a világot irányító antikrisztusi erő a tézis-antitézis mesterséges konfliktusából teremti meg a kívánt végcélt: a szabadkőműves világköztársaságot.
A modern demokratizmusok, technokracizmusok, szocializmusok, kommunizmusok, anarchizmusok és ezek keverékei, illetve ezek pszeudoküzdelméből származó végkimenetelek a világköztársaságot hivatottak manifesztálni, de a „jobboldalinak” mondott erők győzelme esetén az események ugyanúgy egy világkormányba konkludálnak majd. Mellékesen megjegyezve a fősodratú politikai jobboldal szerte a nyugati világban tulajdonképpen – és alig burkoltan – cionista.
Minden politikai ideológia, ami egalitárius, evolucionista, progresszív, vagy partikuláris valóságot – faj, nemzet, osztály – abszolutizál, antitradicionális. Nem alapvetően a politikai ideológiákkal van a baj, mert ideákra az embernek szüksége van – és ha tetszik, ha nem, az ember zoón politikon -, de annak a transzcendens valósággal ekvivalensnek kell lennie, így a fentebb említett modernista tévelygéseket ki kell zárnia.
Tehát az antitradicionális társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedések, mint a kapitalizmus és szocializmus, nem alternatívái vagy halálos ellenségei egymásnak, hanem nélkülözhetetlen kiegészítői. Közös ellenségük az Isten által teremtett ember és annak világa, transzcendens céljainak totális ellehetetlenítése, végső soron az ember mint ember elpusztítása.
Ebből következik, hogy nemcsak a totalitárius diktatúrák a sötétek, hanem legalább annyira a „szabad” demokráciák is – bár kétségkívül az utóbbiak elviselhetőbbek.
A demokrácia egy olyan diktatúra, amiben a „szabad” választás illúziója hiteti el az emberekkel, hogy a rendszeren belül van alternatíva a rendszerrel szemben. Ennek az illúziónak a fenntartói nemcsak a politikusok, hanem sokkal inkább – együttesen - a bal-és jobboldali médiaapparátus, valamint a hozzá tartózó szakértői/közszereplői gárda. Mindeközben szükségtelen kimagasló szellemi nívón egzisztálni ahhoz, hogy szembetűnjön: bárkire is szavaz az istenadta nép, az égvilágon semmi nem változik, egyet kivéve: az ember szellemi, lelki, testi, mentális és anyagi állapota egyre kritikusabb mértékben pusztul, miközben a hatalom koncentrációja egyre nagyobb, az elnyomó apparátus egyre kifinomultabb.
Ennek a kifinomult rendszernek a totális hatalomátvétele az első világháborúban tetőzött, és 1945-re visszafordíthatatlannak bizonyult.
Legkésőbb a 19. század vége óta a hamis narratívák világában élünk, melynek valódi karhatalma a globális médiát irányító/finanszírozó, nemzetek és államok feletti magánpénz-impérium. A nagy szabadkőműves francia forradalom óta az első világháború volt az egyik legfontosabb projekt, ami megalapozta azt a világrendet, melytől ma is szenved az emberiség. A globális média szerepe itt már döntő fontosságú volt, nélkülük nem sikerült volna elhitetni az emberiséggel, hogy Németország jelentette az akkori világra nézve a legnagyobb veszedelmet. A fősodratú narratívával szemben itt lehet részletesen, dokumentumokkal alátámasztva olvasni arról, hogy kik, miért és hogyan robbantották ki a Nagy Háborút, és ennek mi lett a valódi következménye az emberiségre nézve.
Mindig felmerül annak a kérdése, hogy kik állnak ezen folyamatok mögött. Először is a fentebb hivatkozott műben bőséggel találunk neveket, másrészt viszont a látható struktúrák közül meg kell említeni a nemzetek feletti szervezeteket, mint az ENSZ és szakosított szervezetei, a NATO, az Európai Unió, IMF, a Világbank, WTO, BRICS, Muszlim Testvériség, OPEC országok, a nagy agytrösztök, mint a Carnegie és Rockefeller Alapítványok, Római Klub, Tavistock Intézet, Trilaterális Bizottság, titkosszolgálatok, lobbiszervezetek, az Európai Központi Bank, a FED, a nagynevű egyetemek, titkos vagy exkluzív társaságok stb. Ezek összefonódása, együttműködése és globális hálózatrendszere alakítja a valóságról alkotott képünket.
Nyilván ateista-materialista szempontból nagyon nehéz elhinni, hogy egy ilyen világméretű monolitikus hatalom képes évszázadokon keresztül együttműködni, de mi nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nem emberi ágensek, okkult befolyások, és a kali-yugát generáló erőkkel való együttműködést, mert pusztán emberi szinten ez valóban megvalósíthatatlan lenne.
A nagy társadalmi változások, kulturális fordulatok, háborúk és rendszerváltások, politikai válságok, forradalmak és a nagy közéleti események mind társadalommérnöki projektek, amiket agytrösztökkel terveztetnek meg, majd a kellő időben élesítik. A globális média pedig hamis narratívák mentén tematizálja és behatárolja az erről szóló diskurzusokat.
Ezt Noam Chomsky világhírű baloldali nyelvész így fogalmazta meg:
„Úgy lehet a legokosabban elérni, hogy az emberek passzívak és engedelmesek maradjanak, ha szigorúan behatároljuk az elfogadható vélemények spektrumát, de e spektrumon belül engedélyezzük a nagyon élénk vitákat, sőt még támogatjuk is a kritikus vagy szakadár nézeteket. Ez megadja az embereknek a szabad gondolkodás érzetét, miközben a rendszer alapfeltételeit folyamatosan megerősítjük a megvitatható nézetek behatárolásával.”
A médiamanipuláció rendkívül összetett: elhallgatás, csúsztatás, félremagyarázás, leleplezés, le nem leplezés, lejáratás, propaganda, ellenpropaganda és ezek keveréke stb.
A szabad sajtó azt jelenti, hogy a kimeríthetetlen forrásokkal rendelkező globális médiumok olyan információval és dezinformációval árasztják el a csatornáikat, amik a háttérhatalmi agendák kivitelezését segítik elő, és a megfelelő irányba mozdítják a „közgondolkodást”. Ebbe időről időre bevonnak művészeket, közéleti szereplőket; gondoljunk csak arra, amikor az első világháború kirobbantása után az amerikai és brit kormányok világhírű írókat bíztak meg az antant háborús propagandájának terjesztésével, vagy a covid-terror alatt a méregoltásra buzdító celebekre.
Pontosan tudjuk, hogy a második világháborúban a szembenálló feleket a Wall Street építette fel (Antony Sutton összes munkája). Az amerikai technológiai transzfer ugyanúgy ment a Szovjetunióba, mint a nemzetiszocialista Németországba; az amerikai pénzemberek a hadviseléshez elengedhetetlen vegyesvállalatokat hoztak létre a Harmadik Birodalom területén, amiket a háború alatt elfelejtettek lebombázni. A Pearl Harbor elleni támadásról tűpontos adatai voltak az amerikai vezérkarnak. A Lengyelországot szintén megtámadó Szovjetuniónak a nyugati szövetségesek nem üzentek hadat, a hidegháború alatt pedig sokmilliárdos hitelt biztosított az Egyesült Államok a gonosz birodalmának – azaz a Szovjetuniónak.
A megtévesztett és terrorban tartott magyarság a szabadság hangjaként tekintett az Allen Dulles által létrehozott, és a CIA fedőszerveként működő Nemzeti Bizottság a Szabad Európáért által üzemeltetett Szabad Európa Rádióra. Aztán jött a módszerváltás, és a magyarság rájött, hogy az amerikai birodalmi kifosztás semmivel sem emberarcúbb, mint a szocializmus. A globalista balliberális média hazudott Vietnámról, szeptember 11-ről, Irakról, Afganisztánról, Szíriáról, Ukrajnáról, az Arab Tavaszról, hazudik a migrációról és hazudott a covidról is.
A tömegmédia mindig a megbízóik aktuális érdeke szerint jár el az aktuális történésekkel, jelenségekkel, folyamatokkal és személyekkel kapcsolatban. (Lásd: Hitler, Sztálin, Putyin a Time magazin címlapján az év embereként, vagy Bin Laden, mint szabadságharcos antikommunista hős.)
A globális médiakoncentráció elképesztő méreteket öltött, és ennek jelentőségével az átlagember egyáltalán nincsen tisztában. A tudatipari komplexum magában foglalja a kormányzati, banki, vállalati, katonai, tudományos, oktatási és gazdasági erőket, így csak olyan információ jelenik meg, amit a tudatipar kienged. Ezek közül rengeteg olyan van, ami tulajdonképpen le is leplezhetné őket – nyilván azokon kívül, amit ők maguk „leleplezésre” szántak -, de az értelmező és a közvetítő hatalom is az övék, az emberek pedig már nem tudnak különbséget tenni a médiavalóság és a saját tudati valóságuk között, így a leleplezés lehetetlen. A média kollektív leleplezése oximoron, mert ezt a leleplezést is a média közvetítené.
Egy kis ízelítő, hogy mit értünk tudatipari komplexum alatt:
„A Tavistock Institute és hálózata fejlesztette ki azokat a tudat-befolyásoló és tudat-átalakító technikákat, amelyeket először a fogságba esett amerikai hadifoglyokon alkalmaztak a koreai háborúban. A Tavistock Intézetnek a tömeg ellenőrzésére kidolgozott kísérleti eredményeit széles körben kipróbálták az Egyesült Államokban. Ezt a kísérletezést sokan titokban végrehajtott és felháborító támadásnak tekintették az emberi szabadság ellen, mivel lélektani technikákkal megváltoztatja az emberi magatartást. E módszereknek a kidolgozása Kurt Lewin irányításával kezdődött a Tavistock Intézetnél 1932-ben. Lewin később - 1933-ban - állást vállalt a Harvard Egyetem pszichológiai klinikáján. Itt fejlesztették ki annak a propaganda-kampánynak az eszközrendszerét, amelynek a segítségével megváltoztatták az amerikai közvélemény beállítódását Németországgal szemben a II. Világháborút megelőzően. Franklin Delano Roosevelt 1938-ban titkos megállapodást kötött Churchillel, amelyben hozzájárult, hogy a brit Special Operation Executive befolyást gyakorolhasson az Egyesült Államok politikájára. Roosevelt William Donovan tábornokot küldte Londonba, mielőtt felállították az Office of Strategic Services-t, az OSS-t, a CIA elődjét. Mind az OSS, mind a CIA kezdettől fogva a Tavistock Intézet által kidolgozott irányelvek szerint végezte tevékenységét.
A Tavistock Intézetben készültek a polgári lakosság ellen végrehajtott tömegbombázások tervei, amelyeket a II. Világháború végén - Roosevelt és Churchill jóváhagyásával - lényegében kísérleti célokból hajtottak végre azért, hogy "megfigyeljék az emberek magatartását tömegterror esetén, azaz miként viselkednek a kísérleti személyek ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között". A Tavistock Intézet és hálózata által kidolgozott technikák célja tudományos módszerekkel elérni az egyének ellenállásának a megtörését, pszichológiai erejének leküzdését azért, hogy az adott személy engedelmesen irányíthatóvá váljék. Minden olyan módszer kísérleti úton ki lett próbálva a Tavistock-hálózat kutatói részéről, amely alkalmas a családi struktúra lebontására, a rokoni kapcsolatok által képviselt értékek közömbösítésére, a vallási, hazafias kötődések fellazítására, a szexuális magatartás megváltoztatására. Kikísérleteztek olyan pszichoterápiás módszereket, amelyek alkalmasak a pszichés struktúrák destabilizálására. A kísérleti alanynak azt tanácsolják, hogy új magatartási mintákat sajátítson el. Ilyen lehet például az, ha az utódnevelés felelőssége nélküli rövid szexuális kapcsolatokat részesíti előnyben a szilárd, felelősségteljes, hosszantartó kapcsolatokkal szemben.”
Nem arról van szó, hogy minden újságíró egy megátalkodott gonosztevő lenne, vagy ne lennének a tömegmédiában értékes cikkek. Kell, hogy legyenek – bár a média színvonal folyamatosan zuhan -, különben nem olvasná őket senki. Az információ összerakása, továbbgondolása, önálló értelmezése viszont főbenjáró bűn, amit mindig megtorlás követ. A publikum tetszőleges irányú kontrollálása olyan hatalom, amiről a tulajdonosok soha nem fognak lemondani, így bármiféle valóban mértékadó tömegsajtó független létezése elképzelhetetlen.
Visszatérve az „átláthatósági” törvényre, úgy gondolom, hogy a média tekintetében semmi olyan jelentősége nincsen, ami komolyan, mélységeiben érintené a legfőbb problémáinkat. A világ menetel egy totalitárius soha nem látott disztópia felé, a médiának pedig az a dolga, hogy ennek megágyazzon.
A balliberális média volt a kormány legfőbb támasza a covid-terror alatt az intézkedések kikényszerítésében, a genetikai kísérleti vakcinák elfogadtatásában és veszélyeinek elhallgatásában, ellenzőinek lejáratásában. Ők a „klímaváltozásra” hivatkozó globális megfigyelési rendszer és kvótakommunizmus leghangosabb szószólói, ahogy a kormánymédia is a 15 perces digitális gulágokat reklámozza, a független-objektív sajtó pedig mézes-mázas cikkben számol be arról, hogy már az arcfelismerő rendszer is működik a digitális állampolgárság alkalmazásban, aminek majd elengedhetetlen kelléke lesz a programozható digitális jegybankpénz, mint a globalista agenda következő mérföldköve, amit természetesen a magyar kormány is támogat.
A BRICS-országok kazanyi boszorkányszombatján ugyanarról beszélnek, mint a neoliberális davosiak, a magyar kormány pedig a nemzeti színekbe csomagolt trójai faló, amely az „éj” leple alatt szabadítja ránk a globalista neokommunizmust.
Mindeközben a média feladata, hogy ezek a folyamatok ne kapjanak megfelelő hangsúlyt, a lényeg vonatkozásában kimerítő magyarázatot, a társadalom többsége pedig sokadrangú problémákon és meddő álvitákon fárassza ki minden energiáját, míg az általuk választott politikai erők egymással karöltve dolgoznak a világtörténelem legsötétebb diktatúráján.
Nekünk az a feladatunk, hogy éberek maradjunk. Őrizzük meg a tudati integritásunkat, keressük gondolkodó emberek társaságát, ápoljuk a személyes kapcsolatokat, találkozzunk, beszéljünk és segítsünk egymásnak minél többet. Osszuk meg a releváns információkat, gondolkodjunk együtt a megoldásokon, ajánljunk egymásnak könyveket, amikről úgy ítéljük meg, hogy nélkülözhetetlenek a világunk folyamatainak megértésében, szellemi utunk tapasztalatait pedig osszuk meg a velünk egy úton járókkal.
Az igazak nem vesznek el.
Zseniális írás. Köszönöm!
🙏